„Rossz szülő vagyok?” – amikor a bűntudat átveszi az irányítást

Sok szülő hajlamos azt gondolni, hogy a gyermeke viselkedése az ő nevelési hibája.
Hogy valamit elrontott, nem jól csinált. Ez a gondolat különösen az édesanyáknál jellemző.

Amikor egy anya egész nap helytáll – etetés, szoptatás, pelenkázás, játék a gyerekkel, séta a friss levegőn, főzés, mosás, takarítás – és mindezek mellé jön egy-egy hiszti, egy "nem vagyok álmos", "nem ülök le enni", "nem akarok fürdeni"... akkor hajlamosak vagyunk bűntudatot érezni.

És ha mindehhez még odacsapódik néhány fájó gyerekmondat – "nem szeretlek", "csúnya vagy" – akkor az ember szíve összeszorul.
Nehéz. Nagyon nehéz. 💔

Ahogy korábban is írtam, én az első kislányomnál kaptam az igazán emberpróbáló leckéket.
Nem volt édesanyám, és fogalmam sem volt, mit hogyan kell csinálni.
Jó lett volna, ha adnak egy kézikönyvet a gyerekemhez…
Tanácstalan és kétségbeesett voltam.

Ő az a típusú kislány volt, akit minden érdekelt.
Nem aludt sem este, sem délután – csak akkor, ha elmentem vele sétálni a friss levegőre, és toltam a babakocsit. Irigyeltem azokat az anyukákat, akik délután együtt tudtak szundikálni a babájukkal.
Hát én nem!

Kislányom eldöntötte: "Anya nem fog aludni."
Sőt, anyát nem fogjuk hagyni egész nap nyugton ülni. 😄

Az evéssel is küzdöttem vele.
Amíg babaszékben ült, valahogy ment az evés, de igazi kis sajtkukac volt – sosem maradt meg egy helyben.
Amikor már tudott járni, szabályos kínszenvedés volt, hogy ülve egyen.
Folyton mozgott, mindig volt "dolga".
Mindig csak mondta: "Kicsi baba dógoz."

Bújtam az internetet, hogy megtudjam, mit csinálok rosszul.
Hol hibáztam?  Biztos voltam benne, hogy én rontok el valamit. 🌷

Aztán egy ponton feladtam.
Elengedtem a görcsöt, és elkezdtem magammal is foglalkozni.
Elvégeztem a gyerekrajz-elemzést, a számmisztika tanfolyamot, és valahogy minden könnyebb lett.
Már nem küzdöttem – és megtaláltam az utat a kislányomhoz. 💫

De ezalatt az idő alatt nagyon sokszor éreztem, hogy elbuktam.
Hogy nem vagyok jó anya.
Annyira igyekeztem, de valahogy semmi sem úgy akart működni, ahogy kellett volna.
Bezzeg másnál minden rendben volt…
De nálam – nem. 😔Sok szülő hajlamos azt gondolni, hogy a gyermeke viselkedése az ő nevelési hibája.

Hogy valamit elrontott, nem jól csinált. Ez a gondolat különösen az édesanyáknál jellemző.

Amikor egy anya egész nap helytáll – etetés, szoptatás, pelenkázás, játék a gyerekkel, séta a friss levegőn, főzés, mosás, takarítás – és mindezek mellé jön egy-egy hiszti, egy "nem vagyok álmos", "nem ülök le enni", "nem akarok fürdeni"... akkor hajlamosak vagyunk bűntudatot érezni.

És ha mindehhez még odacsapódik néhány fájó gyerekmondat – "nem szeretlek", "csúnya vagy" – akkor az ember szíve összeszorul.
Nehéz. Nagyon nehéz. 💔

Ahogy korábban is írtam, én az első kislányomnál kaptam az igazán emberpróbáló leckéket.
Nem volt édesanyám, és fogalmam sem volt, mit hogyan kell csinálni.
Jó lett volna, ha adnak egy kézikönyvet a gyerekemhez…
Tanácstalan és kétségbeesett voltam.

Ő az a típusú kislány volt, akit minden érdekelt.
Nem aludt sem este, sem délután – csak akkor, ha elmentem vele sétálni a friss levegőre, és toltam a babakocsit.  Irigyeltem azokat az anyukákat, akik délután együtt tudtak szundikálni a babájukkal.
Hát én nem!

Kislányom eldöntötte: "Anya nem fog aludni."
Sőt, anyát nem fogjuk hagyni egész nap nyugton ülni. 😄

Az evéssel is küzdöttem vele.
Amíg babaszékben ült, valahogy ment az evés, de igazi kis sajtkukac volt – sosem maradt meg egy helyben.
Amikor már tudott járni, szabályos kínszenvedés volt, hogy ülve egyen.
Folyton mozgott, mindig volt "dolga".
Mindig csak mondta: "Kicsi baba dógoz."

Bújtam az internetet, hogy megtudjam, mit csinálok rosszul?
Hol hibáztam? Biztos voltam benne, hogy én rontok el valamit. 🌷

Aztán egy ponton feladtam.
Elengedtem a görcsöt, és elkezdtem magammal is foglalkozni.
Elvégeztem a gyerekrajz-elemzést, a számmisztika tanfolyamot, és valahogy minden könnyebb lett.
Már nem küzdöttem – és megtaláltam az utat a kislányomhoz. 💫

De ezalatt az idő alatt nagyon sokszor éreztem, hogy elbuktam.
Hogy nem vagyok jó anya.  Annyira igyekeztem, de valahogy semmi sem úgy akart működni, ahogy kellett volna. Bezzeg másnál minden rendben volt…De nálam – nem. 😔

A bűntudat, a kishitűség és az önvád nem női kérdés — ez a szülővé válás egyik legnehezebb lelki tanulóútja.

Sok apa magában tartja az érzéseit, mert úgy tanulták, hogy az erő csendes, a gyengeséget pedig nem szabad kimutatni.
De belül ők is ugyanúgy kérdeznek:
👉 "Elég jó apa vagyok?"
👉 "Meg tudom védeni, segíteni, elég vagyok-e neki?"

Ők talán nem beszélnek róla, de a szívükben ott van a gondolat:
"Talán mi rontottunk el valamit."

A férfiak bűntudata sokszor a tehetetlenség érzéséből fakad.
Amikor látják a párjukat kimerülten, amikor hallják a gyerek sírását, de nem tudják azonnal megoldani – akkor bennük is ott szorít a félelem, hogy nem elég jók.
A társadalom gyakran elvárja, hogy ők legyenek a biztos pont, a nyugodt erő, miközben bennük is hullámzik a kétség, a szeretet és a félelem.

És ez rendben van.
Mert az igazi erő nem a hibátlanságban, hanem az őszinteségben és a kapcsolódásban rejlik. A mai világban mindenki próbál megfelelni: a "jó szülő" mintája elérhetetlenül magasra került.

És amikor a gyerek sír, dacol, vagy bezárkózik, a szülő önmagát kezdi hibáztatni.
Így csúszunk egyre mélyebbre – nap mint nap, míg végül nem marad más, csak a fáradtság, a csend és az érzés: "valamit elrontottam."

De ez nem igaz.🫶
A legtöbb, amit adhatunk a gyermekünknek, az nem a tökéletesség, hanem a valóságos, szerető jelenlét.

🌿 Amikor a gyerek viselkedése a tükör

Sok szülő hajlamos azt gondolni, hogy a gyerek viselkedése az ő nevelési hibája.
Pedig a hiszti, a tiltakozás, az elutasítás nem a szülő ellen szól – hanem a fejlődés természetes része.

A gyerek így tanulja az önállóságot, a határokat és az érzelemszabályozást. Az, hogy mi hogyan reagálunk, sokkal fontosabb, mint az, hogy hányszor sikerül "jól" reagálnunk. 

Nem baj, ha néha elveszíted a türelmedet.
Nem baj, ha elfáradsz.
A gyerek nem a hibát, hanem a kapcsolódást jegyzi meg.

🌸 Hogyan segíthetünk magunkon?

• Engedd meg magadnak, hogy ember légy.
  A hibázás nem gyengeség, hanem tanulás.

• Ne hasonlítsd magad másokhoz.
  A közösségi média nem a valóság – a mosolygó fotók mögött sokszor könnyek vannak.

• Beszélj róla.
  Egy másik szülő, barát, vagy szakember sokszor pont azt az együttérzést adja, amit magunkkal szemben nem tudunk megélni.

• Kapcsolódj újra a gyermekedhez.
  Egy mese, egy közös rajz, egy ölelés – a Meseküldetés foglalkozásai is ebben segítenek:
  megérteni a gyerek viselkedése mögött húzódó érzéseket, miközben te is gyógyulsz.💜